Konoha egén szikrázott a nap. Meleg júliusi nap volt az utcák mégis szinte teljesen üresek voltak.
- Vajon hol lehetnek az emberek? – gondoltam miközben végigsétáltam egy kihalt utcán.
 - Bár ilyen melegben lehet, hogy nekem is otthon kellett volna maradnom – gondoltam és már szinte csak megszokásból megigazítottam a ninja fejpántom és tovább mentem. Nem igazán tudtam, hogy hova megyek, csak úgy cél nélkül sétálgattam.
- Talán leülök a parkban egy kicsit – elmélkedtem és elindultam a park felé. Mikor odaértem és beléptem a kapun furcsa látvány fogadott. A parkban lévő tó körül kisebb tömeg állt és nagyon bámultak valamit.
 - Vajon mi lehet az? – fogott el a kíváncsiság. Közelebb mentem. Eddig fel se tűnt, hogy a „csipet-csapat” csak lányokból állt. Próbáltam belesni közöttük, de nem sikerült.
 - Mi a francot néznek annyira? – gondoltam bosszankodva és arrébb tolva pár vihorászó lányt a tömeg elé furakodtam. Egy percig az agyam nem fogta föl, hogy mit látok. A vízben úszott valaki. Méghozzá az a valaki Sasuke volt. Most már értettem, hogy mit keres itt ez sok lány. Mikor Sasuke észrevette, hogy én is itt vagyok abbahagyta az úszást és rám mosolygott. Valahogy annyira másképp nézett rám, mint máskor. Nem volt a szemében se harag se gúny se nagyképűség. Valami egész mást láttam, amitől még jobban megijedtem.
 - Te meg mit keresel itt Naruto?! – hallottam egy mérges hangot a hátam mögül. Megfordultam és akaratlanul elmosolyodtam. Mögöttem Sakura állt elég mérgesen. Gyönyörű volt, mint mindig.
 - É-Én csak… - elakadtam a mondatban.
 - Semmit? Akkor tűnj el és ne zavard Sasukét az edzésben! – kiabálta és fejbecsapott.
 - Aúúú – kiabáltam. Nem is az ütés fájt, hanem inkább a szégyen. – Jó már itt se vagyok! Bármi jobb, mint, hogy itt nézzem, hogy az egó király, milyen ügyesen nem süllyed el a vízben – mondtam dühösen és csalódottan.
 - Miért csak ezt a bájgúnárt veszi észre? – gondoltam szomorúan és gyűlölködő pillantást vetettem Sasukéra. Ő is rám nézett, de nem kárörvendően. Inkább sajnálkozva, mintha sajnálna engem. Kezdtem összezavarodni. Megfordultam és elindultam a park kapuja felé.
 - Mi lehetne jobb, mint Sasukét nézni fürdés közben?! – kérdezte egy lány halkan egy másiktól. Meghallottam és hirtelen még dühösebb lettem. Visszafordultam és odakiáltottam neki.
 - Mondjuk meghalni vagy valami ilyesmi – kiabáltam és kirohantam a parkból. Csak futottam nem is tudtam, hogy merre. A sírás kerülgetett. Mikor úgy éreztem, hogy elég messze vagyok megálltam és leültem egy padra. Lehunytam a szemem. Mikor megint kinyitottam ó, majdnem leestem a székről ijedtemben. Mellettem a padon Sasuke ült és engem bámult.
 - Te..te meg mit keresel itt?! – kérdeztem tőle csodálkozva.
 - Téged – mondta lágy és kedves hangon.
 - Ööö…mi?! – kérdeztem tőle értetlenül. Már megint úgy nézett rám, mint a tóban. Közelebb hajolt. Túl közel. Éreztem ahogy a szívverésem felgyorsul.
 - Bocsánatot szeretnék kérni azért, ami a parkban történt. Az én hibám, hogy összevesztél Sakurával, de, hogy őszinte legyen nem bánom, hogy így történt – mondta és még mindig a szemembe nézett. Köpni, nyelni nem tudtam a csodálkozástól, de muszáj volt erőt venni magamon és kinyögni valami értelmes választ. Hirtelen dühös lettem és a düh beszélt belőlem.
 - Mi?! Hogy érted, hogy nem bánod? Ha tetszik neked Sakura, akkor mond meg neki és ne bosszants engem! – fakadtam ki. Dühösen álltam a pillantását. Sasuke először elmosolyodott azon, amit mondtam, aztán felnevetett.
 - Mi olyan vicces? – kérdeztem dühösen. Sasuke befejezte a nevetést és megint a szemembe nézett.
 - Édes vagy, mikor ilyen dühös vagy! – mondta és megsimogatta az arcom. Kővé dermedtem.
 - Hogy mi van?! – gondoltam. Teljes zűrzavar uralkodott a fejemben. Nem tudtam megszólalni, vagy megmozdulni. Csak ültem és bámultam a sötét, koromfekete szemeit.
 - Tudod nekem nem Sakura kell – mondta és még közelebb hajolt hozzám. – Hanem te – mondta és megcsókolt. A szívem megállt egy pillanatra és úgy éreztem, hogy körülöttem minden más is. Kiürült a fejem és nem létezett más csak ő. Lehunytam a szemem és akaratlanul csókoltam vissza. Nem tudtam mit teszek. A testem nem engedelmeskedett. Arra eszméltem, hogy még mindig csókolom őt és a kezeim a nyaka köré fonódtak. Még soha nem éreztem ilyet azelőtt. Aztán, mintha kómából ébredtem volna újra gondolkodni kezdtem.
 - Mit művelek?! – gondoltam és kinyitottam a szemem. Elengedtem a nyakát és abbahagytam a csókot. A szívem hevesebben vert, mint valaha és csak most vettem észre, hogy mennyire elpirultam. Sasuke pedig a fülemhez hajolt és belesuttogta:
 - Szeretlek.
        Kinyitottam a szemem és felültem az ágyon. Reggel volt és a nap besütött az ablakomon.
 - Csak álom volt? – suttogtam magam elé meredve. Felálltam, aztán az ablakhoz mentem és kinéztem rajta. Meleg júliusi nap volt és az utcákon szinte senki sem járt…