Testvéri szeretet?

   Épp ültem a napon, amikor megláttam - közeledni felém - Itachit. Az erdőben voltunk, egy széles kitaposott úton.. "Végre kettesben! Akkor most tényleg megölöm!" - gondoltam.
   - Háh, Itachi, most végre megvagy! >D - kiabáltam lelkesen.
   Hirtelen megláttam Kisamét is.
   - A helyzet fordítva van, kölyök... Mi kaptunk el téged - Kisame olyan unottan beszélt, mintha már előre betanulta volna a szöveget, közben pedig a szemét forgatta.
   - Kisame... - kezdte Itachi halkan, a földet nézte, majd bociszemekkel pillogva folytatta - Nem kell bántanunk. Jobb ötletem van! Talán bevehetnénk őt is az Akatsukib..
   - Megőrültél, Itachiiiiiiii?! oO Pein még holtan sem akarja látni, nemhogy élve.. ráadásul a lakásán.. - szólt közbe Kisame.
   - Beavatnátok? - kérdeztem. Már a fenese tudja, miről dumáltak..
   - Nem - vágra rá Kisame
   - Igen - mondta ugyanakkor Itachi - Khm.. Úgyértem nem. Semmiképp!
   - Hm.. Itachi. Itt valami nagyon bűzlik... - nézett gyanúsan Kisame.
   - Ööö.. n-nem, az úgy volt, hogy... - nyögte a bátyám.
   - Ne is próbáld tagadni!
   - Mhh.. - Itachi felsóhajtott - jólvan... Én..
   Itachi egy pillanatra megállt, majd Kisamével együtt rávágta:
   - Szerelmes vagyok Sasukébe... - Itachi.
   - Bűzlesz. Fürödtél m...????! OO'
   Hatalmas csend jött. Mindhárman kerek szemekkel néztük egymást.
   - O-ó. Basszus, mekkora hülye vagyok - fogta a fejét Itachi.
   - Báázdmeg, éncsak annyit mondtam, hogy valami irtó büdös... De ha buzi vagy, az még viccesebb! - Kisame az ő sajátos módján röhögni kezdett.
   - N-najó, én... én lelépek. Most. - mondtam, majd elrohantam. Szerencsére nem követtek.
   "Basszus! Itachi, ugye ez csak egy csapda akart lenni?!"