6. RÉSZ
DECEMBER
~ Hiro
 

            Ez a Hikaru nagyon rendes fiúnak tűnik, bár néha kicsit komoly. Hamar elaludt, legalábbis az érkezéséhez képest. Tehát olyan hajnali 3-kor mindketten elaludtunk. Reggel 10-kor ébredtem, de Hikaru nem volt ott. Csak egy cetli.
„Jó reggelt, Hiro!
Gondoltam körülnézek az iskolában. Ebédidőben elmehetnénk enni együtt is, mit szólsz?
- Hikaru”
            Boldogan a lap szélére firkáltam egy OK feliratot. Meghívott ebédelni! Barátkozni akar! – Nagyon örültem. Akkor már kevésbé, mikor megláttam az ajtón lévő postaládában 2 másik hasonló levelet, ami nekem szólt. Ruki és Ren is ebédelni hívott. Úgy döntöttem, akkor is Hikaruval megyek, hiszen neki ez az első napja. Bár most épp szombat van, de annál több időnk van… „Ráadásul ma van december 1.” Ahogy ez eszembe jutott, az ablakhoz ugrottam és igen! Rengeteget esett a hó. Minden tiszta fehér volt. Tehát ezért volt havas Hikaru cipője.. Különös. Ahogy megérkezett, hozta magával a havat is. Ha piros-fehér cosplayben lett volna, azt hinném, ő a Télapó…
            Vidáman felvettem a kabátom, a sapkám és a kesztyűm és természetesen az új sálam sem hagytam ki, amit Ruki adott nemrég. Izgatottan kiléptem… volna az ajtón, de szerencsétlenül megbotlottam, így felkiáltottam, de Ren valahogy ott termett mögöttem és megtartott. Az aggódó hangjáról egyből felismertem… Ruki is rögtön kinézett a szobájából. Amikor meglátott Rennel, rosszallóan nézett és karba tett kézzel megállt.
            – Ren, vedd le Hiroról a kezed!
            – Ugyan miért? Ne mondd meg, mit csináljak!
            – Ren! – néztem rá mérgesen, ugyanis úgy tartott meg, hogy hátulról átkarolt és keze a mellkasom súrolta, amitől egészen elpirultam, mivel jó érzés volt… „Miket beszélek?!”
            Ahogy rászóltam, rögtön elengedett, így viszont tényleg elestem. Ren fájdalmasan szomorú arccal nézett felém, majd elsétált mellettem a folyosón. Gondolom ő is a hátsóudvarra készült. Naoki és Nowaki lenézően figyeltek engem és követték Rent. Ruki felsegített és átölelt. Már rajta is volt kabát, így együtt lesétáltunk a koli udvarára, aminek a végében volt egy erdő is.
            Mikor kiértünk, megkértem Rukit, hogy vegyen nekem forrócsokit, még pénzt is adtam neki, de nem akart magamra hagyni. Végül sikerült rábeszélnem… A szememmel Hikarut kerestem, bár igazából Rennel is szívesen lettem volna, mert olyan furán viselkedett ma… Nem vagyok tisztában az érzéseimmel. Még mindig nem. Ruki kedves és poénos barát, de Rent is szeretem. Szerettem. És kívántam…
            Hirtelen Ruki felé néztem. Hosszú sor volt a büfénél, épp egy lánnyal nevetgélt. Kicsit féltékeny voltam, pedig Ruki nekem csak barát. Nem járunk, bár ő szeretné… De most úgy tűnt, jól elboldogul.
            A következő pillanatban eltalált egy hógolyó hátulról. Megfordultam. Minden diák el volt foglalva valakivel. Amíg rájuk figyeltem, megdobott még egy golyó. Idegesen forgolódtam , mire eltávolodtam a többi gyerektől és egész közel értem az erdőhöz. Akkor hirtelen hátulról átölelte valaki a derekam. Arra tippeltem, Ren az.
            – Na, akkor megyünk ma ebédelni? – kérdezte kedvesen a hang.
            – H-hikaru? – meglepve fordultam felé a szája mosolyra húzódott – Te? Mi? Óh, bocsáss meg, egy pillanatig azt hittem, Ren az – zavartan megvakartam a fejem. Erre felmordult. Értetlenül néztem a szemébe – Dee… veled ebédelek ma. Hm.. Figyelj.. Mondd, ti ketten… Rennel ismeritek egymást?