Felnyitottam a szemem és az álmos, fakó téli fény beáramlott az ablakon a szobámba.
Az órára pillantottam. 5:30. Sóhajtottam és felültem az ágyon, majd beletúrtam vállig érő méz szőke hajamba.
 - Miért kell nekem mindig ilyen korán kelnem? - gondolkoztam és közben még kótyagos fejjel felkeltem és a tükörhöz sétáltam és nagy sóhaj kíséretében belenéztem. A tükörből egy magas, vékony, 16 éves fiú nézett vissza nagy álmos kék szemekkel.
 - Most már tényleg le kéne vágnom a hajam. Talán akkor nem szekálnának. - gondoltam komoran és beletúrtam a hajamba. Persze erre nem sok esélyt láttam és megint elment a kedvem a gondolattól. Elfordítottam a fejem, majd a szekrényemhez sétáltam és kivettem belőle pár ruhát. Nem igazán tudtam, hogy mit vegyek fel. Bár végül is teljesen mindegy volt. Az iskolában úgy is bármi van rajtam sose hagynak békén. Szomorún kivettem a szekrényből egy sötétlila hosszú ujjú garbót és felvettem hozzá a világoskék farmerem. Visszasétáltam a tükörhöz és kénytelen voltam megint belenézni. A látvány most se tetszett jobban. Megfésültem a hajam és betettem bal fülembe a három kicsi fülbevalót. Visszanéztem az órára. 5:45.
 - Ezt nem hiszem el - suttogtam és felvettem a zoknim, majd lecsörtettem a lépcsőn. Nem kellett azon aggódnom, hogy felkeltek valakit, hiszen a szüleim már megint elutaztak valahova messze külföldre. Szinte mindig úton voltak. Minden hónapban küldtek haza pénzt nekem és azt csinálhattam, amit csak akartam, de ez azért nem volt ugyanaz. Néha már tényleg hiányzott, hogy valaki vigyázzon rám megtiltson ezt-azt és törődjön velem. Bementem a konyhába és kinyitottam a hűtőt.
 - Ó a franc! ... - motyogtam dühösen. Már megint elfelejtettem elmenni vásárolni. A hűtő teljesen üres volt. Morgolódva becsuktam és megittam egy pohár vizet. Ennyit arról, hogy milyen fontos a reggeli étkezés. Leültem a székre és kinéztem az ablakon. Kint erősen fújt a szél és a fákon már egy levél se volt. Még mindig kicsit sötét volt és szinte biztos voltam abban, hogy esni fog. December volt és hó még mindig nem esett. Felálltam és felvettem a táskámat. Itthon úgyse tudtam mit kezdeni magammal, ezért úgy gondoltam, hogy elmegyek suli előtt sétálni. Magamra vettem a kabátom is, aztán kiléptem az ajtón. Odakint megcsapott a csípősen tiszta és hideg levegő. Felnéztem a felhőkkel borított sötét égre.
 - Igen...készül valami vihar - gondoltam, majd elindultam. Akkor még nem is tudtam, hogy mennyire igazam volt...


(folyt. köv.)