Otthon az első dolgom volt, hogy bezárjam az ajtót. Ezt meg is tettem. Háromszor is, aztán a konyhába mentem. Félúton eszembe jutott, hogy a hűtő teljesen üres.
 - Ez nem lehet igaz…. – motyogtam borzasztó éhesen. Becsaptam a hűtőt és a szekrényekhez mentem. Kinyitottam az elsőt és belenéztem. Semmi. Kinyitottam még egyet. A felső polcon megpillantottam valami kajára hasonlító dolgot. Felágaskodtam és némi küszködés után  sikerült lepiszkálnom egy zacskó chipset.
 - Élelem! – kiáltottam boldogan és kinyitottam. Legyek én élő példa arra, hogy igen. Valóban a chips is meg tud romlani. Ezt a látványt senkinek sem kívánom. A zacskó tele volt zöld, azonosíthatatlan formájú, egykor még krumplinak nevezhető darabokkal. A szaga pedig olyan volt, mintha valaki vagy valami megdöglött volna benne. Fintorogtam és kivittem a kinti kukába. Nem mertem a benti szemetesbe tenni. Féltem, hogy esetleg kimászna belőle. Visszatámolyogtam a lakásba és lehuppantam a kanapéra. A fejem hátrahajtottam és azon gondolkoztam, hogy mit is kéne tennem.
 - Talán szólnom kéne a rendőrségnek – gondolta, de aztán megrázta a fejét.
 - Nem….nem hiszem, hogy jó ötlet, ha tényleg az a fiú volt az, aki most az iskolánkba jött, akkor csak még jobban magamra haragítanám őket – gondolkoztam tovább és lehunytam a szemem. A telefon csörgésére riadtam fel. A fejemhez kaptam.
 - Nem kellett volna elaludnom. Bárki bejöhetett volna…. – gondoltam és odamentem a telefonhoz és felvettem, majd óvatosan beleszóltam:
 - Öö…ki az?
 - A walesi herceg. Szerinted ki te idióta? – szólt bele az ismerős lány hang. Megkönnyebbülten felsóhajtottam.
 - Jól van na…Sose tudhatja az ember… - mondtam mosolyogva és visszaültem a kanapéra.
 - Szóval mi volt a suliban? – kérdeztem, közben felálltam és töltöttem egy pohár vizet.
 - Hááát mondtam a tanárnőnek, hogy nagyon rosszul voltál, ezért hazamentél, aztán óra után nem találod ki, hogy ki jött oda hozzám – mondta és hallottam, hogy mosolyog, közben drámai hatásszünetet tartott.
 - Várj. Kitalálom. A walesi herceg? – kérdeztem és közben a szájamhoz emeltem a poharat.
 - Az új diák. Tudod, aki legyilkolta az a kölyköt az erdőben – mondta lelkesen. A számban lévő vizet sugárba köptem ki a konyha csempéjére és köhögő görcsöt kaptam.
 - Mi? – köhögtem. – És m-mit mondott?
 - Hááát csak érdeklődött, hogy, hogy vagy. Én erre mondtam, hogy rosszul voltál, ezért hazamentél. Erre ő jobbulást kívánt és azt mondta, hogy reméli, hogy hamarosan jobban leszel – mondta olyan hangon, minta ez lenne az évszázad sztorija. Én már nem voltam ennyire boldog ettől.
 - Persze, hogy minél előbb végezhessen velem – mondtam és nekitámaszkodtam a mosogatónak.
 - Ugyan már. Szerintem nem. Végig mosolygott és szerintem őszinte volt. Tudod, hogy én kiszúrom, ha nem. Biztos vagy benne, hogy őt láttad? Olyan aranyos. Ééés nekem olyan érzésem van, hogy bejössz neki. – mondta vigyorogva.
 - Nem. Biztosan ő volt és nehogy azt mondd, hogy bedőltél neki. Csak direkt csinálja, hogy aztán kinyírhasson és ..és biztosan nincs igazad – kiabáltam neki és közben elpirultam. Yoru az érzéseimmel mit sem törődve belenevetett a telefonba.
 - Hmm és szerintem neked is tetszik…csak nem akarod beismerni...
 - De – ő – egy – gyil – kos – szótagoltam neki és éreztem, ahogy az arcom egyre vörösebb lesz.
 - És? Ettől csak izgalmasabb lesz az egész. Mellesleg Yukinea is végig őt nézte szinte biztos volt, hogy rá fog hajtani. Szünetbe végig vele flörtölt, ő meg feltűnően nem foglalkozott vele. Állati vicces volt. Még sose koptatták le ennyire látványosan – mondta és megint nevetett.
Ettől valamiért nekem is jobb kedvem lett.
 - Szóval. Holnap. Megmondom mit fogsz csinálni. Felveszed a legcsinibb, legkihívóbb ruhádat, csinálsz valamit a hajaddal meg egy kis smink ééés a siker garantált – mondta mindezt olyan hangon, mintha ez lenne a világ legtermészetesebb és legegyértelműbb dolga. Meg se tudtam mukkanni.
 - Yoru…utoljára mondom el. Még, ha nem ölt volna meg valakit, de így történt akkor sem! – mondtam, de még én is meg lepődtem azon, hogy mennyire bizonytalanul jelentettem ki ezt.
 - És, ha igaza van? …Talán… - gondolkoztam el, aztán fejbecsaptam magam. – Mégis miket gondolok?! Ez mind Yoru miatt van… - gondoltam, de tisztában voltam vele, hogy ez azért nem teljesen igaz.
 - Aha….persze…akkor holnap találkozunk és ne feledd mit mondtam – mondta és mielőtt ellenkezhettem volna letette a telefont. Sóhajtottam egyet és leraktam a telefonom a konyhapultra. Néztem egy darabig és még mindig Yoru szavai csengtek a fülembe.
 - És ha igaza van. Talán tényleg tetszem neki…Álj!... először is ez őrültség egy ilyen helyes és gyönyörű fiúnak sose esne belém. Másodszor pedig miért érdekel ez engem? Egyáltalán miért gondolkozok ezen?... – gondolkoztam. – Ki kell ürítenem a fejem – motyogtam és elindultam a fürdő felé. Bementem és levettem a ruháim, majd beálltam a zuhany alá és megnyitottam a vizet. Élveztem a forró vizet a bőrömön. Végre sikerült kicsit megnyugodnom. Mikor kész voltam kiszálltam és magamratekertem a törülközőm és bementem a szobámba. A kis helyiség ugyanolyan volt, mint, amikor reggel otthagytam. Melegség és megkönnyebbülés árasztott el, mikor beléptem. Ledőltem az ágyra és lehunytam a szemem. A szemem előtt Nise arca jelent meg. A borzos, de még is művészien elrendezett hajával és a gyönyörű zöld szemeivel. Elmosolyodtam.
 - Talán nem is olyan hülyeség, amit Yoru mondott…. – gondoltam és elnyomott az álom.