1. RÉSZ
A TALÁLKOZÁS
~ Hiro

            Már este 11 múlt, de a vendégek nem fogytak. Eléggé kifáradtam, csakhogy a főnök azt mondta, éjfélig kell maradnunk. Noubura, a másik felszolgálóra néztem. Hülye fejet vágtunk egymáshoz, aztán elnevettük magunkat. Jó a munka, ha jó emberrel dolgozol. Ott kezdődik a probléma, hogy rengeteg a részeg…
            Miközben vittem ki az asztalokhoz a söröket és a kólákat, beszívott csajok néztek utánam. Brr… Kirázott a hideg.
            Sikeresen eljutottam a 18-as asztalhoz, ami pont a rúdtáncosok előtt volt. Igyekeztem háttal állni, hogy ne lássam. Ó, ha anya megtudná, milyen helyen keresem a pénzt…

            – Szia, cukipofa. Mi már láttunk téged! – vigyorgott kettő, olyan 18 év körüli srác. A harmadik csak ült és komoly szemmel figyelt – Azt ne mondd, hogy pincérlány vagy! – röhögött az egyik. Nekem is ismerősek voltak. Egy évvel felettem jártak a gimiben.
            – De, itt dolgozok, felszolgálóként – az utolsó szót jól kihangsúlyoztam, miután letettem a kólájukat.
            – Heh, hallod, haver?! Még a nevében is benne van a szolga szó. Hm. Kis uke… Na, gyere csak, csinibaba! – az egyik srác átkarolta a derekam és magához húzott.
            – Hé, eressz el! – tiltakoztam, és szabadulni próbáltam a szorításából, de ő csak vigyorgott. A következő pillanatban egy hasonló kinézetű fiú hátulról átkarolt, közben a másik kezével két ujját a számba nyomta. Próbáltam ellökni őket, de nem sikerült.
            Hirtelen eszembe jutott a harmadik fiú. Könyörögve felé pislogtam. Rosszallóan nézett a társaira.
            – Elég legyen! Naoki, Nowaki! – szólt rájuk. A két fiú rögtön elengedett. Én hátráltam pár lépést, és rémült fejjel néztem őket.
            – Ti…ti.. Ez mi a fene akart lenni?! – vágtam hozzájuk. Naoki és Nowaki dühösen nézett felém. Csak most tűnt fel, hogy ikrek. A harmadik srác elmosolyodott.
            – Ren vagyok. Ateru Ren. Örvendek – nyújtotta felém a kezét. Kicsit haboztam, aztán valami olyasmit mondtam, hogy „Mennem kell..”, azzal visszarohantam a pulthoz.

            Amikor elindultam a kollégium felé, már hajnali fél 1 volt és koromsötét. Ami a legrosszabb, hogy lépteket és halk nevetéseket hallottam magam mögött. Nem mertem hátranézni, de a zajok egyre csak közeledtek. A koli sem volt már messze, kb 200 méter kellett még. Sajnos az épület arrébb van a várostól így egy kis erdő mellett is át kellett mennem. Már tényleg csak pár lépés kellett volna, amikor valaki megérintette a vállam. Gyorsan megpördültem. Ren volt, és a két talpnyalója…
            – Ejnye.. Ilyen sötétben nem jó egyedül járkálni; de mi is a kollégiumba tartunk. Menjünk együtt – ijesztően vigyorgott.
            – Ööh… – nem tudtam, mit válaszolni. Kicsit összeborzolta a hajam, majd elindult a koli felé. Naoki és Nowaki, az ikrek követték őt… Nem akartam lemaradni, így hát mentem én is.
            Amikor a szobák felé vettük az irányt, kiderült, hogy Ren a mellettem lévő szobában, a testvérek pedig az előttem lévő szobában laktak. Rennek egy Shin nevű szobatársa volt, aki olyan velem egyidős, 16-17 éves volt. Nekem még nem volt lakótársam, de most múlt el az ősziszünet, tehát biztos hamarosan megérkezik…
            Amíg ezen gondolkodtam, dübögést hallottam a szobám falán.