Első lépések az árnyék felé

Ott állt a fal tetején, és ahogy nézte a falut a holdvilágban könny csillant a szemében. A szél belekapott a hajába, és ha látták volna, azt hiszik rá, hogy ellenséges szándékú. A fiú csak árnyéka volt önmagának. Naruto leugrott, s a tenger felé vette az irányt. Szomorú volt, ám eltökélt. Nem hagyott magának más választást. Jóvá akarta tenni azt, amit egyszer nem sikerült. Kezében azt a kunait szorongatta, amelyet anno Yakahotól kapott. Készen állt rá, hogy életét is odadobja barátjáért. Amint haladt a sötétben, hangokat hallott. Átvillant az agyán a tudat, hogy érte jöttek, és vissza fogják vinni Konohába, és gyorsított. Megállt pihenni, ám semmi nem történt. Onnantól kezdve semmi más sem foglalkoztatta. A nap sugarai csak későn érték el, az erdő közepén járt már. Ugyanennek a napnak másik sugarai gyászos fénnyel takartak be egy lányt. Sakura éppen a kórház felé tartott, amikor varjakat látott felszállni. Nem vélte sokra, ezért nem is szentelt sok időt nekik. Belépett a kórházba és felsietett Yakaho szobájába. Ám ott csak az eszméletlen fiút találta. Megnyugodott, amikor megállapította, hogy a méreg miatt kómába esett, ám állapota nem romlott.

-         „Pedig nem láttam a tetőn se – gondolta a lány – különben is, ha látott volna, biztosan szól volna”

Ahogyan haladt, kezdett ideges lenni…

-         „Biztosan csak pihen – nyugtatta magát – de ő nem olyan”

Megérkezett Naruto lakására és bekopogott.

-         Naruto!! – kiáltotta – Itt vagy?

Senki sem válaszolt, úgyhogy benyitott. A szoba üres volt. Üres, és rendezett. Egyedül az asztalon hevert egy papírdarab. Amint közelebb lépett látta, hogy az egy összehajtott levélke. Odalépett és felnyitotta. Amint olvasta a sorokat, szeme könnybe lábadt, és remegés vett rajta erőt. A levél kihullott a kezéből, ő maga pedig az ágyra vetette magát és arcát karjaiba temetve zokogott. A levélben, mely képes volt ezt kiváltani belőle, ez állt:

 „Kedves Sakura-chan!

 Ha ezeket a sorokat olvasod, kérlek, tudd, hogy elhagytam a falut. Az éjjel tudtam meg, hogy Yakahot csak én menthetem meg. Most végre jóvátehetem, hogy nem sikerült betartanom az ígéretem. Különben is, hogyan tudnám visszahozni Sasukét, ha még egy pár ellenfelet se vagyok képes legyőzni... Lehet, hogy ez az életembe fog kerülni. Ha ez megtörténne, kérlek, ne tégy semmi meggondolatlant. Ez az én sorsom, nem akarlak belekeverni. Ha én meghalok, akkor te semmiképp se tudnál elbánni velük.

Végszónak annyit, hogy nagyon vigyázz magadra és a többiekre!

Üdvözlettel: Naruto”

A nap felkeltével Naruto szétnézhetett az erdőben.. Minden nyugodt volt, így folytatta útját. A napot eltakarták a fák lombjai, a fiú a hűs árnyékban lépkedhetett. S amilyen hűs volt az erdőben, úgy égette egy érzés belülről. Nem tudta, mi az, nem hallott semmit, minden nyugodt volt, ám valami nyomasztotta. S ahogy haladt az árnyékban, nem is hallotta, hogy valaki, az ő lakásán keservesen zokog…